Markwarth Tibor

2002-ben ismerkedtem meg az Ételt az Életért munkásságával. Egy ideig, ezt követően szerzetesként éltem, majd 2017-ben teljes időben is csatlakoztam az alapítvány munkájához. Az ételosztás körül a mindennapos tevékenységeket látom el (pakolás, sofőrködés, stb.), de tartalékos szakács is vagyok, és nagyon szeretek főzni is egyébként. Nagyon fontos számomra, hogy a Krisna-tudatos misszióban szinte már mindenben kipróbáltam maga, voltam könyvosztó szerzetes, végeztem papi szolgálatot és most ebben a kiemelten fontos ételosztó tevékenységben vehetek részt. Mi ezt egymás között “praszádam prédikálásnak”, vagyis az Istennek felajánlott ételen keresztüli, egyszerre testi és lelki segítségnyújtásnak nevezzük. Nagyon pozitív lelki hatása van. Ennyire egyszerű, osztjuk az ételt az embereknek. Ennél talán nincs is fontosabb…