“Mint egy falat kenyér” – Több száz család életét édesítettük meg

A fővárosban május 8-án tartunk kiemelt meleg ebéd és élelmiszercsomag osztást, vidéki akciónk közben folyamatosan zajlanak “Mint egy falat kenyér” programunk keretében.

Veszprémben 100 és Tapolcán 200 adag meleg ebédet, édességet és kenyeret osztottunk ki a rászoruló családoknak “Mint egy falat kenyér programunk keretében” Az Egymásra Utalva Alapítvány jóvoltából pedig tartós élelmiszerek is kerültek a csomagokba: liszt, rizs, cukor, tészta. A helyi családsegítő szolgálat jelezte, hogy további 11 településen számítanának idővel a segítségünkre. Veszprémben komoly segítőket is kaptunk, 4 középiskolás diák jelezte, hogy szeretnének részt venni az akciónak 🙂

Április 27-én Győrszentivánon jártunk. A művelődési ház igazgatósága évek óta segíti tevékenységünket azzal, hogy ingyen biztosítanak helyet ételosztásainkhoz. Köszönet érte! Valamint köszönet a Gyermekeink Mosolyáért Egyesületnek, akik kiértesítik a családokat. A 100 adag egytálétel, kenyér, tea és konzerv mellé ők most lekvárokkal lepték  meg a családokat.
Pécsett április 30-án jártunk, 3 helyszínen 100 adag étellel kedveskedtünk a helyi nélkülözőknek. Két helyszínen a Családok átmeneti otthonában és végül fedél nélkül élő hölgyek szálláshelyén jártunk. A menü vegetáriánus szójapörkölt, gyümölcsös sajtkrém és keksz volt, mindenki nagy örömére 🙂
Nem állunk, le folytatjuk, és Veletek még több embernek segíthetünk! Ha egyetértesz törekvéseinkkel, támogasd munkánkat a 13600-as Adhat vonalon át a 33-as kódot tárcsázva, hívásonként 500 Ft-tal vagy gondolj ránk adód 2X1%-ával. Adószám: 18095575-1-41 Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány
Technikai szám: 0389, Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége