30 éves az Ételt az Életért misszió

A Krisna-hívők humanitárius szervezete, az Ételt az Életért misszió 1989-ben, idén 30 éve kezdte meg működését hazánkban. Hivatalosan azonban épp 20 éve, azaz 1999. március 9-én vált bejegyzett, elismert civil szervezetté.

Ez a 30 esztendő rengeteg tapasztalattal gazdagított bennünket. Rengeteg fájdalmat, kiszolgáltatottságot, szomorúságot, elképzelhetetlen méretű szegénységet, és ugyanennyi reményt, mosolyt, hálát és vidámságot láttunk ezek alatt az évek alatt. Ahogy egy kedves önkéntesünk fogalmazott: “minden ételosztás egy vidám-szomorú esemény”. Ebben a kettősségben élünk, tevékenykedünk mindennapjaink során. A nehézség és nélkülözés elleni tettvágy az, ami arra sarkall bennünket, hogy már kora reggel szállítmányozzunk, árut pakoljunk, és alágyújtsunk a főzőüstöknek, és ez a remény, öröm és megelégedés az, ami miatt ezt nap mint nap megismételjük.

Kezdetben kiszámíthatatlan időközönként tudtunk élelmiszert adni az éhezőknek, később elindítottuk budapesti népkonyhánkat és olyan gazdag, tápláló meleg étellel kínáltuk vendégeinket, amit sehol máshol nem kapnak – ezt ellátottaink mesélik.

30 évvel ezelőtt, amikor még nem rendelkeztünk kellő infrastruktúrával, más szervezetekhez kapcsolódva végeztük a munkánkat. Kezdetben a Vöröskereszt Damjanich utcai konyháján készítettünk és szolgáltunk fel rendszeresen meleg ételt. Már akkor is óriási sor várt minden alkalommal az ételadományra, köztük özvegyekkel, fáradt munkásemberekkel, hajlék nélkül élőkkel. Időközben rendszeresen megjelent a Hare Krisna feliratú zöld Robur a Blaha Lujza tér közepén, ahol a sáfrányszínű ruhás szerzetesek zöldséget-gyümölcsöt, tartós élelmiszert osztottak a platóról. Közben a Tömő utcában sikerült megnyitnunk saját ingyenkonyhánkat, nem messze Teréz anya nővéreinek hasonló intézményétől. Több száz embert étkeztettünk napi rendszerességgel. Ez a konyha költözött utána az újpesti Munkásotthon utcába, ahol napi 300 ember is összegyűlt ebédidőben. Időközben – immár alapítványi keretek között – elindult esténként a téli teajárat, amely hamar meleg étkeztetési ponttá alakult, hiszen kiderült, milyen nagy igény van a zsömlén és teán túl a főtt ételre is. Így lett a pályázati támogatásból fenntartott átmeneti programból rendszeres utcai népkonyha, sok éven át a Blaha közepén, a szökőkútnál, majd a Rókus Kórház mellett, a Teleki téren, a Városligetben, és végül napjainkban a Népligetben, a Planetárium szomszédságában.

Időközben folyamatosan bővült, építkezett a misszió, egyre több partnerszervezettel fogtunk össze, valósítottunk meg közös programokat, egyre több önkormányzattal alakítottunk ki együttműködést, és a pár százas napi adagszám több ezerre duzzadt. Sorra nyíltak vidéki osztóhelyszíneink is, a különféle programokkal más és más rétegeket érünk el. Felismertük, hogy az ételosztások igazán nagy ereje abban rejlik, hogy megelőzi a bajt, összetartja a családokat, még azelőtt érhetjük el a nehéz helyzetbe került embereket, mielőtt az utcára kerülnének vagy más ellátó szervezethez kéne fordulniuk. Ahogy azt is, hogy az olyan szakmai szervezettekkel való együttműködés, mint a családsegítő szolgálatok, lehetőséget biztosítanak arra, hogy az ellátottak teljeskörű segítséget kapjanak. Van, aki a lakhatásban, adósságcsökkentésben, míg mi a napi étkezésben támogatjuk őket.

Évente már több mint félmillió tál meleg ételt osztunk szét. Vidéken is több ezer adag étellel segítjük a rászorulókat helyszínenként. A hétköznapi ételosztások mellett a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei ellátottjai számára szállítunk ki ebédet. Nagy örömünkre szolgál, hogy bekerültünk a Magyar Élelmiszerbank Egyesület élelmiszermentési programjába, és talán állíthatjuk, hogy a rövid lejáratú termékeket a fővárosban mi tudjuk a leggyorsabban eljuttatni a rászorulókhoz. A kiemelt ünnepi ételosztásainkon pedig gazdag tartós élelmiszer segélyt tudunk kínálni olyan nagyobb értékű alapanyagokból, amelyek a főzés elengedhetetlen részei.

A folytatáshoz áldásaitokat és szíves támogatásotokat kérjük!

Sokéves munkánk elengedhetetlen részei azok, akik rendszeresen segítik a munkánkat adományaikkal, adójuk 1%-ával, fizikai erejükkel, kapcsolataikkal. Kérjük, ha egyetértesz törekvéseinkkel, támogasd munkánkat a 13600-as Adhat vonalon a 33-as kódot tárcsázva, hívásonként bruttó 500 Ft-tal, vagy gondolj ránk, amikor felajánlod adód 2×1%-át.

Adószám: 18095575-1-41, Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány
Technikai szám: 0389, Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége
Itt is segíthetsz: www.eteltazeletert.hu

Köszönjük a bizalmadat!