Elhalt a hagyomány – ezreket étkeztetünk Indiában

A mumbai-i Krisna-központ több ezer gyermek napi ebédjét biztosítja. A szervezők szerint a receptek titkos összetevője a szeretet, az odaadás, és az együttérzés, mely a tisztaság páratlan ízét kölcsönzi az ételeknek. E lelki táplálék osztásával világszerte igyekeznek segíteni a kizsákmányolás áldozatain, és ezáltal egyensúlyt teremteni a Föld lakosságának élelmezésében.

Bár az Ételt az Életért elnevezésű program múltja csak az 1970-es évek elejére nyúlik vissza, valójában egy ősi keleti szokást intézményesített. A legnagyobb számban azóta is Indián belül látja el a szegény embereket, és nem csupán friss meleg étellel, hanem egyes városokban kórházi ápolást nyújt, oktatást szervez, ivóvizet biztosít, fákat ültet, vagy éppen védelmezi a szent állatként tisztelt tehenet.

Az ősi indiai hagyomány szerint mindig is a családok dolga volt mindazon társadalmi rétegek – a zarándokok, a lelki tanítók, és a szegények – élelmezése, akik nem kenyérkereső munkából éltek meg. Amíg ez a szokás élt, nem voltak éhező emberek az országban. A helyi társadalom, a kisközösségek gyakorlatilag nem engedtek teret a lecsúszásnak, elszegényedésnek annak ellenére sem, hogy az életet és az ahhoz tartozó szükségleteket alapvetően egyszerűbben képzelték el, mint a nyugati országok bármelyikében. A gyarmatosítást követően sokat változott az ország helyzete – a társadalmi ellentétek és különbségek a tulajdonért való küzdelem révén is egyre inkább kiéleződtek. Egészen odáig fajultak az események, hogy 1972-ben például a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének alapítója, Sríla Prabhupáda arra lett figyelmes, hogy bengáli gyerekek a hulladékban kutatnak élelem után. Dzsajapataka Szvámi, a Mayapurában éppen épülő Krisna-központ akkori vezetője így idézi vissza az esetet: „Emlékeszem, épp másnap, hogy beköltöztünk az elsőként elkészült épületbe, Sríla Prabhupáda a második emeleti szobájában ült. Aznap épp nagy lakomát rendeztünk pár száz vendég számára. Az étkezést követően a tányérként használt banánleveleket egy nagy szemétgyűjtőbe dobálták a főépület mellé. Idővel nagy zavar keletkezett odalent, ezért Sríla Prabhupáda kinézett az ablakon. Látni vélte, amint a falubeli gyerekek a szemétben állnak és a rátapadt morzsamaradékokat nyalogatják a levelekről. Prabhupáda szeme könnybe lábadt és így szólt: ’Mennyire éhesek ezek az emberek – ennyit kell küszködniük, hogy valami kis maradékhoz jussanak. Ez itt Isten háza, Krisna háza – bárki is jön ide, az Atya házába, kell, hogy kapjon valami ételt.’

Prabhupada
Prabhupáda arra kérte a tanítványait, hogy bárhol is legyen Krisna-templom, ott tíz kilométeres körzetben ne legyen éhező ember. Az első Food for Life (Ételt az Életért) központot ezért épp a fenti esemény színhelyén, a Nyugat-bengáliai Mayapurban nyitották meg. Több kilométeres távolságból érkeztek falubeliek az ételosztásokra, ahol friss, meleg, tápláló ételt kaptak. „Ekkor döntöttük el, hogy építünk egy hatalmas étkezőt, ahol egyszerre akár 1500 ember is tud ebédelni.” – mondja Dzsajapataka Szvámi – „Azóta is rendszeresen zajlik az ételosztás. Egy átlagos hónapban körülbelül 20 ezer embert etetünk meg, de különleges ünnepek alkalmával akár 15 ezer adag étel is elfogy egy nap alatt.” Állami és civil együttműködéseknek köszönhetően emellett még közel 2000 sokgyermekes anya étkeztetését is biztosítják.

India egyik legnagyobb lélekszámú városában, Mumbaiban a Juhun található Krisna-templom több mint egymillió tál étel és 600 ezer pohár halava (indiai édesség) szétosztását szervezi meg egy év alatt. Itt is elsősorban hátrányos helyzetűeket támogatnak különböző rendezvények, templomi ünnepségek, és egyéb események alkalmával. Nem közönséges ételt kapnak, hanem praszádát – olyan vegetáriánus ennivalót, amit a szakács nagy odaadással készít, és az oltáron megszentel, ennek elfogyasztása pedig nem csupán az éhséget csillapítja, hanem egyben lelki fejlődést is eredményez.

Mumbaiban emellett egy külön gyermekétkeztetési program is zajlik, az éhezés okozta gyermekhalálozás aránya ugyanis ebben az országban a legmagasabb, megelőzve Kongót, Nigériát és Pakisztánt is. Utoljára 2005-ben végeztek olyan irányú felmérést, mely a gyermekéhezést mérte, s eszerint a gyerekek 46%-a, azaz 31 millió 3 év alatti gyermek alultáplált – ez a szám majdnem egész Kanada lakosságát teszi ki. Maga az ország miniszterelnöke, Manmohan Singh is felhívta a figyelmet erre egyik nyilvános beszédében: „Az alultápláltság problémája nemzeti szégyen. Noha a GDP mutató lenyűgözően emelkedik, az országban az alultápláltság szintje elfogadhatatlanul magas.” 2011-ben 11 milliárd dollárt költött a kormány olyan programokra, melyek hivatalosan is szegénynek tartott emberek számára biztosított élelmet, és a Mid Day Meal Scheme (Étkezési támogatás) rendszer égisze alatt ez még ma is zajlik.

A mumbai-i Krisna-hívők bekapcsolódtak a kormány e programjába, és méltán nevezték el a kezdeményezést Annámritának, azaz „Nektári gabonának”, hiszen naponta 4,5 tonna rizst használnak fel konyhájukon. Radha Krishna Das, programigazgató a gyermekek étkeztetésére koncentrál, hiszen egy jó ebéd lehetősége ezerszámra vonzza őket az iskolába, így nem csupán ennivalóban, hanem egyben oktatásban is részesülnek, ami nagy szó a mai Indiában. „Az ország lakosságának legnagyobb része nem tudja előteremteni a napi egy tisztességes menüt sem, mert képtelen kikerülni a szegénység és analfabétizmus ördögi köréből. Az ’Annamrita program’ modern felszerelésű, lelki környezetű konyháiban készülő megszentelt ételek az elmét, a testet és a lelket is táplálják. Az ételek titkos összetevője a szeretet, az odaadás és az együttérzés, mely a tisztaság páratlan ízét kölcsönzi az ételeknek.” – állítja az igazgató.

Az alultápláltság egyik áldozata a hároméves Rashid Ahmed volt. A híres új delhi-i Szent István Kórházba szállították gyógykezelésre, ahol később megállapították, hogy halálát malária okozta. Édesanyja, Nazia, és bátyja is azt állítja, hogy a valódi ok az alultápláltság volt. Szegénység sújtotta család voltak, és nem futotta élelemre. Gauray doktor, aki a gyermek halála napján is dolgozott, és szemtanúja is volt az eseménynek, így nyilatkozott: „Az éhezésbe halt bele. Olyan gyönge volt és alultáplált, hogy amint elkapott volna valamilyen betegséget, azonnal belehalt volna, legyen az malária, hasmenés, vagy bármi más.”

A gyermekekről a Krisna-tudatos mozgalom a fenti városok mellett egy kisebb, Új Delhitől  nem messze fekvő városban, Vrindávanban is gondoskodik. Az elmúlt 22 év alatt az itteni Ételt az Életért Program által az utcán tengődő gyerekeknek kiosztott ételeknek köszönhetően nagyban csökkent a gyermekhalálozás. Ezt az eredményt azonban nem csupán ételosztásokkal érik el. Rupa Ragunatha das, a program helyi vezetője a város utcáit járja, és felkarolja azokat a gyerekeket, akik betegek és/vagy szegény családokban élnek, és idejük nagy részét koldulással, céltalan lődörgéssel ütik el. Ha a családi háttér igazolja a gyermek helyzetét, az Ételt az Életért Program által fenntartott iskolába viszi őket, ahol ruházat, tanszerek, és az oktatás mellett a tanórák szüneteiben napi több alkalommal biztosít számukra bőséges ennivalót.

Rupa Ragunatha
Az oktatás itt nem csupán az alapvető, vagy kötelező műveltség és tudás megszerzését teszi lehetővé. Mivel Vrindavan egy különleges szent hely a hinduk számára, a helyi iskolában is a templomokban szokásos szertartásokkal kezdik a napot a tanulók, így egyben a lelki tradíciót is elsajátítják. A tananyag szintén a világi és az ősi vallási hagyományt ötvözi, hiszen amellett, hogy a diákok megtanulnak számítógépet kezelni, vagy az iskola könyvtárában akár a világirodalom remekműveit is olvashatják, a gyerekek egész életükre szóló lelki szemléletet is magukévá tehetnek a vallási elveket szigorúan követő tanáraiktól.

A helyi programigazgató óriásira bővítette az alapítvány tevékenységi körét, hiszen a felnőttképzéstől és az önsegítő programoktól kezdve, az árvaházon, és a víztisztításon át, egészen az egészségügyi, vagy a tehénvédelmi központ fenntartásáig rengeteg területen emeli a helyi lakosság életszínvonalát. Az évtizedek alatt kiépült komplex szociális háló sikerei láttán nem egyszer fordulnak hozzájuk segítségért állami szervektől is.

A globális élelmiszerelosztást figyelve óriási egyenlőtlenségek érhetők tetten. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete szerint a világon 4,7 milliárd lakos számára elegendő élelem áll rendelkezésre, mégis 460 millióan éheznek a Földön. Afrikában milliók állnak az éhhalál szélén, míg Amerikában duzzadnak a magtárak a feleslegtől. Priyavrata Dász, a Food for Life Global (Ételt az Életért Nemzetközi Szervezete) vezetője szerint az ételosztó program éppenezek ellen az egyenlőtlenségek ellen küzd: „A Krisna-tudatos mozgalom célját Srila Prabhupáda úgy határozta meg, hogy az értékekben kíván egyensúlyt teremteni, s ezáltal egységet és békét elérni a világon. Ez a koncepció a fő mozgatórugója az Ételt az Életért Programnak is, hiszen a tápláló, megszentelt lelki ételek osztásával a kizsákmányolás áldozatain igyekszik segíteni, és ezáltal kiegyensúlyozni az értékeket.”

Priyavrata szerint mindez azonban az egyén szintjén is változást kíván. „Lelki szempontból úgy látom, a világon mindaddig hatalmas egyenlőtlenségek lesznek az élelmiszerelosztásban, amíg úgy gondolkodunk, hogy ’minden, amit megszereztem, az én élvezetemet szolgálja’. Ez a tévhit mindannyiunkban mélyen ott gyökerezik, és ez tartja fenn mindazt az egyenlőtlenséget, amit magunk körül látunk. Ezért válik a gazdag egyre gazdagabbá, a nyomorult pedig egyre nyomorultabbá.”

Mára már világszerte több mint hatvan országban küzd a humanitárius program az egyenlőtlenségek ellen, és az évek során a világ legnagyobb vegetáriánus ételosztó szolgálatává nőtte ki magát. Hazánkban a kilencvenes évek elejétől kezdve zajlanak az ételosztások. A mindennapos, hátrányos helyzetűek élelmezését szolgáló munka mellett azonban alkalmanként olyan akciókra is sor kerül, amik vallási ünnepekhez, fesztiválokhoz kötődnek. Ilyen volt a nyár közepén megrendezett Szekérfesztiválon zajló ételosztás is, ahol kortól, nemtől, hovatartozástól, vagyoni helyzettől függetlenül bárki részesülhetett a hagyományos indiai menüből, mely szintén Istennek felajánlott, lelki étel volt. Az ősi Védák könyve szerint a megszentelt ételek osztása békét és jólétet teremt az egész világon – talán ehhez került egy lépéssel közelebb az emberiség.

"; the_post_thumbnail(); echo "
Facebook bélyegkép

"; } ?>