Adószámunk: 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)
Szerző: Admin
Megosztás

A Gyermekek Világnapját 1954 óta rendezik meg szerte a világon, melynek legfőbb üzenete a létminimum alatt élő családok felemelésének fontossága. Az UNICEF kezdeményezésére ezen a napon megemlékeznek a fejlődő országokban élő gyermekek nehéz helyzetéről, 1959 óta pedig ez a gyermekek jogainak napja is egyben. A világnapon résztvevő civil szervezetek és önkéntesek szeretnék felhívni a figyelmet a gyermekek kiszolgáltatottságára és védelmezésük szükségességére.

Bár a médiából napról napra szembesülhetünk vele, mégis sokan hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a szegénység, az éhezés és a nélkülözés főként csak az afrikai országokat vagy a háborús övezetekben élőket érinti. Fontos azonban tudnunk, hogy a jelenség a fejlett országokban is fellelhető, méghozzá megdöbbentő mértékben az iparilag fejlett, jó infrastruktúrájú nagyvárosokban, de a vidéki kistérségekben is.

Gyermekétkeztetési programunk részeként ezúttal játékgyűjtési akciót indítottunk, és egy civil együttműködés keretében a Fiatal Európaiak Magyarországi Egyesületével (JEF), 60 kiemelten nehéz sorsú gyermeket lepünk meg ajándékokkal. Szeptember 20-án, 17 órakor a BMSZKI Családok Átmeneti Otthonában játékot és édességet osztunk a kicsiknek, sőt zenés programmal, foglalkozással, lufihajtogatással is készülünk.

„Az ellátók, otthonok és maguk az önkormányzatok is egyre nehezebb helyzetben vannak az élelmiszerárak folyamatos emelkedése és a csökkenő támogatások végett is, így most minden összefogás különösen nagy jelentőséggel bír. A jelenlegi játékosztási akciónkra most pl. kisebb cégek, magánszemélyek, adták össze az adományokat. Főként használt, de jó állapotú, jó minőségű játékokat kaptunk. Egy olyan átmeneti szálláshelyen fogjuk ezeket kiosztani, ahol bajba jutott nagycsaládosok élnek, pl. akik nem tudták fizetni a hitelük törlesztő részletét, vagy a rezsit, mert régóta nincs munkájuk és több gyermeket kell etetniük. Egy toronyházat alakítottak át számukra, ahol a pincében egy játszószobát rendeztek be. Talán hihetetlen, de néhány rosszul sikerült év leforgása alatt bárki ilyen helyzetbe kerülhet, és innen bizony nehéz felkapaszkodni.” – meséli Szilaj Péterné, az alapítvány szóvivője.

 

Alapítványunk óriási erőt lát a civil szférában, szervezetünk ugyanis eszköz kell legyen, valódi közvetítő közeg a segítő és a segítségre szoruló fél között. Bár alapítványunk szinte minden jelentős világnap alkalmából különleges akciókkal készül a nélkülözőknek, mégis nálunk minden egyes nap Élelmezési Világnap. A szeptember közepén megrendezett országos Örökségnapok alkalmából is különféle programokkal készültünk, hisz legfontosabb kulturális örökségüknek az elesettek segítését és a más élőlények iránt való kegyességet tekintjük.

„Az épp egy hónap múlva esedékes Élelmezési és a Szegénység elleni küzdelem Világnapja szintén egy kiváló alkalom arra, hogy a figyelmet a rászorulókra irányítsuk. Ugyanakkor nálunk már minden nap Élelmezési Világnap, hiszen naponta több mint 1000 adag ételt osztunk szét csak a fővárosban. Hasonló akciók szervezéséhez és a gyermekétkeztetési programunk fejlesztéséhez továbbra is nagy örömmel fogadjuk a szíves felajánlásokat.” – mondta el a szóvivő.

A szervezők a világnap alkalmából a média képviselőit is szeretettel várják az eseményen!
További információk: Szilaj Péterné Csilla 30 243 14 86

Kapcsolódó bejegyzések