Adószám 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)
Szerző: Admin
Megosztás

A hazánkban 8 éve működő Magyar Élelmiszerbank Egyesület szeptemberben egy fotópályázatot hirdetett meg, melyen az alapítványunk által beküldött (alább látható) fotó nyerte az első helyezést.

Az Élelmiszerbank célja összegyűjteni azokat az élelmiszereket, amiket a cégek vagy élelmiszerláncok vagy önszántukból ajánlanak fel segélyezési célra, vagy valamilyen oknál fogva nem tudnak értékesíteni, noha emberi fogyasztásra alkalmasak. Ezeket később partnerszervezeteiken keresztül juttatják el a rászorulókhoz. Alapítványunk keletkezése óta szoros együttműködést ápol a nemzetközi hálózattal rendelkező Élelmiszerbankkal, hiszen ételosztás tekintetében az egyik, ha nem a legnagyobb mennyiségű ételt kiszolgáló ellátó szervezet vagyunk jelenleg Budapesten.

Fotópályázat nyertesei lettünk

A pályázat meghirdetésekor olyan életképeket várt a kiíró, melyek bemutatják, hogy az Élelmiszerbank tevékenysége, illetve az Élelmiszerbank által közvetített élelmiszer-adományok hogyan segítik az abban részesülők életét. Céljuk az volt, hogy jelenlegi és leendő támogatóik felé meg tudjuk mutatni, hogy az Egyesület tevékenységére nagy szükség van, illetve, hogy az általuk végzett munka eredményes és a megkapott illetve átadott élelmiszerek megfelelő helyre kerülnek.

Fotópályázat nyertesei lettünk

A pályázók által beküldött 78 fotó közül alapítványunk az alábbi képpel nyerte meg a pályázatot. A nyerteseknek járó könyvjutalmat októberben vehettük át az Élelmiszerbank új raktárhelyiségének hivatalos megnyitóján Cseh Balázstól, az egyesület képviselőjétől. (A többi nyertes fotó és a pályamunkák itt tekinthetők meg:
http://www.elelmiszerbank.hu/hu/hirek/jo_kep__jobb-let_fotopalyazat_-_eredmenyek.html#.UlviNxDjGCY

A megnyitón szó esett a szervezet megalakulásának történetéről, azóta elvégzett munkájáról, célkitűzéseiről, mely utóbbi sok pontban egybecseng a mi szervezetünk által képviselt értékekkel. „Ételt az Életért” elnevezésű missziónk egyik fő célkitűzése ugyanis, hogy küzdjön az egyenlőtlen elosztás ellen. Tevékenységünkkel arra az ellentmondásos helyzetre is fel kívánjuk hívni a figyelmet, hogy míg a világ számos pontján milliók éheznek, és naponta ezrek vesztik életüket az élelem hiánya miatt, addig az ún. jóléti társadalmakban a felesleges, maradék élelmiszerek tonnái kerülnek a hulladékba. A kedvezőbb klímájú helyeken élő egyének sokszor igen pazarló módon fogyasztanak, ökológiai lábnyomuk átlag feletti, a túlfogyasztásból fakadó környezeti károk hatásait azonban először azok a mélyszegénységben élő emberek érzik a bőrükön, akik földrajzi-környezeti szempontból már amúgy is kritikus pontján laknak Földünknek.

Az Élelmiszerbank tehát egy olyan együttműködő fél a számunkra, akikkel együtt hasonló célokért munkálkodhatunk, és összefogásunk kitűnő példa lehet a civil szektor jelenlétének, tevékenységének szükségességére, eredményességére. Ezúton is köszönetünket fejezzük ki az Élelmiszerbank dolgozói, önkéntesei sokéves közös munkájáért és támogatásáért!

Kapcsolódó bejegyzések