Mikulás-napi ajándékok országszerte

December 6-án Budapesten fogyatékkal élőket ajándékoztunk meg, az egri irodánk által szervezett ételosztást pedig maga a Mikulás is megtisztelte jelenlétével, hogy meglepje a rászoruló családok legkisebb tagjait egy kis édességgel. Pécsett szintén rászoruló gyermekeknek okoztunk örömet.

A hagyomány szerint valójában egy katolikus püspök nevéhez fűződik a Mikulás-napi meglepetés, ami azóta is izgatottsággal teli örömet rejt a gyermekeknek. Az azóta szentté avatott püspök elsősorban a szegény családokban nevelkedőknek akart örömet okozni ajándékosztásával, így az ő tettei egybecsengenek a mi célkitűzéseinkkel is.

Az egri csoport minden hétköznap 300 adag friss, meleg egytálételt, kenyeret és gyümölcsöt oszt ki a helyi rászorulóknak, családoknak, időseknek, munkanélkülieknek. Az igénybevevők éthordóban viszik haza az ebédet, amelyet így a család közösen fogyaszthat el. A támogatás tehát a közös étkezések lehetővé tétele által családmegtartó szerepet is betölt. Sokaknak ez az egyetlen napi étkezési lehetőségük. A minden nap 15 órakor kezdődő rendszeres ételosztáson túl ez alkalommal a Mikulás édességgel is kedveskedett az ellátottak gyermekeinek.

Pécsett, a hónapok óta zajló gyermekétkeztetési program keretében ezúttal Mikulás napján látogattak el 200 gyerekhez ajándékcsomagjaikkal. Ebben a városban sajátos módon érjük el a leginkább rászorulókat – a pedagógusok jelölik meg, hogy mely tanulók élnek a legrosszabb körülmények között. A csomag az alkalomhoz illően nem csak a megszokott tartós élelmet, hanem egy-egy Mikulás-csomagot is tartalmazott. Önkénteseink most is több helyi iskolába szállították ki az élelmiszercsomagokat, többek között egy fogyatékkel élők oktatását végző intézménybe is.

Budapesten is fogyatékkal élők részesültek Mikulás-napi ajándékunkban. Óbudán épp a helyi rehabilitációs és foglalkoztató intézmény udvarán zajlanak mindennapos ételosztásaink, így a hosszú ismeretséget ezúttal az ő ellátottaik is élvezhették. Az itt alkotó és munkát végző enyhén és közepesen súlyos fogyatékkel élők egy-egy gazdag élelmiszercsomagot kaptak ajándékba az odalátogató Mikulástól. Alapítványunk e csomag tartalmához járult hozzá élelmiszeradományokkal, tudva azt, hogy az ilyen jellegű hátrányos helyzetben élők milyen kis keresetből, vagy juttatásokból kell, hogy megéljenek.

Örömünkre szolgált, hogy e vidám ünnepen szervezetünk is hozzájárulhatott ahhoz, hogy egy kis mosolyt csaljon azoknak az arcára, akikkel mindennapos munkája során találkozik.

 

"; the_post_thumbnail(); echo "
Facebook bélyegkép

"; } ?>