Adószám 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)
Szerző: Admin
Megosztás

A nyár folyamán is fenntartott mindennapos étkeztetéseink mellett hátrányos helyzetű gyermekek étkeztetésére is lehetőségünk nyílt.

Létezik ugyanis egy olyan kobudo harcművészeti edzőtábor, mely idén 26. alkalommal került megrendezésre a délegyházi 4-es bányatónál. A 600 tagot számláló Távol-Keleti Harcművészeti Egyesület által szervezett, Európában egyedülálló összejövetelre idén is minden magyar, illetve szomszédos országokban élő tanítvány eljött, hogy „harcba szálljon önmagával”.

A hagyományokhoz híven a rendszeres résztvevőkön kívül a szervezők idén is 40 hátrányos helyzetű gyermeket hívtak meg, akiknek e japán eredetű magyar harcművészeti ág alapítója – Szabó András – személyesen adott lehetőséget e művészet alapos megismerésére, illetve a rendszerbe való bekerülésre. Az egyben személyiségfejlődést eredményező tábor célja számukra az, hogy az itt tanultak segítségével le tudják küzdeni azokat az akadályokat, melyek elválasztják őket a társadalmi életbe való reintegrációtól.

Az alapvetően kard-technikákra épülő harcművészeti stílusban nagy hangsúlyt kap a pusztakezes és az egyéb fegyveres gyakorlatok mellett a szellemi képzés is, melynek során a tanítványok tiszteletet, becsületet, alázatot, jóságot tanulnak a mesterektől. Ezek a tanítások elengedhetetlenek mind a szamuráj rendszerben, mind pedig az olyan emberi közösségekben, ahol ezek az értékek pszichés, szociális, vagy más szempontok miatt nem tudnak a felszínre kerülni.

Szervezetünk számára megtiszteltetés, ha olyan kezdeményezéseket támogathat, melyek egyszerre több nemes cél beteljesülését segítik elő. Ételeink ezúttal úgy gondoljuk, a legjobb helyre, olyan 40 gyermek asztalára kerülhettek, akik a jövőben saját példájukkal cáfolják meg majd, hogy a nehéz sorsból némi segítséggel igenis fel lehet emelkedni.

Kapcsolódó bejegyzések