Adószámunk: 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)
Szerző: Admin
Megosztás

Az Ételt az Életért Alapítvány nyáron sem pihen, rendíthetetlenül szervezi ételosztó segélyakcióit, melynek következő helyszíne a SUN Fesztivál. A legjobb alkalom, hogy ételosztásunk mellett, mutathassunk egy jobb életviteli alternatívát is a fiatal nemzedék számára.

A SUN Fesztivál tavaly nyáron látogatta meg először kis hazánkat, és szórakoztatta fesztiválozóit kerek egy héten át. A rendezvényen az Ételt az Életért Alapítványunk is nagy sikerrel képviseltette magát. Nap, mint nap kígyózó sorok látványa fogadta az ételosztó sátor közelében elhaladókat. Idén nyáron is lelkesen vetjük bele magunkat a szervezésbe. Július 20- tól – Pizza Effect pályázati programunk lelkes tanulói csapatának köszönhetően – a tavalyi tevékenységünket számos új, színes elemmel bővítjük.

A rendezvény ideje alatt naponta több száz adag tápláló vegetáriánus meleg egytálétellel, gyümölccsel és hűsítő limonádéval készülünk mindennap 13 órától az éhes fesztiválozóknak, hiszen a fiatal nemzedék testi-lelki egészségének elősegítése fő céljaink egyike. Az ételosztás mellett előadásokkal, kulturális programokkal, tradicionális indiai templomi tánc-és zene bemutatóval várjuk a rendezvényre látogatókat Bercelen. Jelenlétünkkel, programjainkkal nem csak színesíteni szeretnénk a fesztivál műsorát, de igyekszünk pozitív üzenetet, alternatívát is közvetíteni napjaink önpusztító, degradáló életmódjával szemben.

Sokaknak elege van már a folytonos rohanásból és a szürke hétköznapokból, a Sun Fesztiválhoz csatlakozva önkénteseink pont ezen akarnak segíteni. Sajnos egyre többen vannak, akik káros szenvedélyek rabjai, gyorséttermekben esznek, nincs idejük a szeretteikre, ebben az egy hétben mindenki elmenekülhet kicsit ebből a felpörgött életből, és megtalálhatja a helyes egyensúlyt, valamint rá érezhet a természet harmóniájára. Ez a fesztivál nem a tombolásról szól, hanem a harmóniáról, a természetről, az összetartozásról és önmagunkról.

A missziónk alapját jelentő védikus írások szerint a transzcendens világban, az élőlény örök lakhelyén minden nap fesztivál van: minden szó egy ének, minden lépés tánc – és persze a jó hangulathoz elengedhetetlenek a finom ételek. Ezért is fontos számunkra, hogy ingyen ételosztásunkkal, zenészeinkkel, táncosainkkal már ebben a világban is színesítsük a fesztiválok programját, és lehetőséget teremtsünk a különböző nemzetiségű, kultúrájú fiatalok (és kevésbé fiatalok) örömteli, elfogadó közös együttlétéhez.

„Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni úgy, hogy közben mégsem fogy el.” /Anne Morrow Lindbergh/

Kapcsolódó bejegyzések