Adószámunk: 18095575-1-41 | Bankszámlaszámunk: 10300002-10631840-49020019 (MBH Bank)
Szerző: Kata
Megosztás

Első alkalommal jártunk két pici faluban, Varbón és Parasznyán „Mint egy falat kenyér” elnevezésű osztóprogramunkkal. A járványügyi védekezés végett autóról osztottuk ki az előre kiporciózott ételeket, így el tudtuk kerülni, hogy összezsúfolódjanak az emberek egy-egy helyen. A két településen a szorgos szervezésnek köszönhetően összesen 330 főt vendégeltünk meg ízletes, meleg ebéddel, valamint tartós élelmiszert is osztottunk, amelyet később tudnak majd felhasználni vendégeink, az otthoni főzés során. A meleg ebéd akkora sikert aratott, hogy többen csak azért visszatértek, hogy elmondják, mennyire ízletes és megdicsérjék szakácsinkat. 🙂
Mint egy falat kenyér” elnevezésű vidéki ételosztó programunk Tarnaleleszen is járt, és bizony 584 embert, több mint 210 nagycsaládot szolágáltunk ki az Aranykapu Kistérségi Humán Szolgáltató Központ munkatársai segítségével. Az Ételt az Életért pedig budapesti, egri és persze helyi önkéntesekkel képviseltette magát. Ez volt az egyik legnagyobb szabású vidéki akciónk az utóbbi időben, Karácsony óta. Jó volt látni a mosolygó, reményteli arcok százait.
 
Természetesen a zöldülő Népligetben is még mindig számíthattok ránk. Minden héthöznap friss, meleg ebéddel várunk!
Véget nem érő nagyszabású vidéki akciósorozatunk, a „Mint egy falat kenyér” legutóbbi két állomása Mezőszemere és Szihalom volt, ahol mintegy 600 adag étellel vártuk a rászoruló családokat. Itt megtöltöttünk egy otthontalanoknak élelmiszergélyt nyújtó dobozkát, és a helyi családsegítő szolgálattal, valamint a Szinobe Egyesülettel együttműködve megtöltöttük az éhes gyomrokat is. A falu fiatalabb lakói a kb. 100 főnyi, idős, mozgásképtelen vagy a vírushelyzet miatt inkább karanténban maradó idős nyugdíjas személyeknek is vittek a friss, meleg ebédből és a tartós élelmiszerekből.
Kérünk, hogy munkánkat a jövőben is támogasd!
Adód 2×1%-a pl. semmibe nem kerül számodra, de nekünk hatalmas segítség!
 
Adószám: 18095575-1-41 Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány
Technikai szám: 0389, Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége

Kapcsolódó bejegyzések